Akkor Ön még nem hallott a SmileWarpról! A SmileWarp olyan „trezor”, ami igazi kincset őriz: az arccal és személyiséggel harmóniában álló mosolyt, az igazit, amivel viselője végre önmaga lehet!
Kiket céloz meg a SmileWarp?

A fejlesztő dr. Nagy Árpád azoknak szánja a SmileWarp-eljárást, akiket eleve természetesen szép, egészséges, a karakterükhöz illő fogsorral áldott meg a sors. És azoknak is, akik eredendően kevésbé szerencsések a fogsorukkal, de egy fogászati beavatkozásnak hála mégis káprázatos mosollyal élhetnek!
A SmileWarp-koncepció lényege
„Nem a technológia új, hanem a gondolkodásmód – magyarázza dr. Nagy Árpád. A lényeg, hogy ne akkor készüljön a fogsorunkról lenyomat, amikor már megtörtént a baj (kopás, fogágybetegség, trauma, csontleépülés, kemoterápia miatti fogágyleépülés), hanem akkor, amikor még, vagy már minden rendben van, amikor a legszebb a mosolyunk.”
Az őssejtbankok elvén alapuló technológia lehetőséget nyújt a mosoly digitális lementésére, tárolására és a jövőbeli újbóli kivitelezésére. Mivel megőrzi az egyénre jellemző sajátos mintákat, formákat, kapcsolódásokat, színeket, és pontosan rekonstruálhatóvá teszi azokat, így minden esetben visszaállítható a legtermészetesebb, leghitelesebb, legszebb állapot.


A SmileWarp a biztonság érzését adja
Reméld a legjobbakat, és készülj a legrosszabbra, szól az angol mondás. Jobb félni, mint megijedni, mondja a magyar. Nagy Árpád bátor, kezdeményező, újító ember, ugyanakkor törekszik a biztonságra; vallja, hogy érdemes előre gondolkodni, felkészülni a váratlanra. „Sokkal könnyedebbek, önfeledtebbek lehetünk az életben, ha tudjuk, hogy jöhet bármi, minden eshetőségre készen állunk, mert bebiztosítottuk magunkat” – fejtegeti.
Fogcsikorgató éjjel
Nagy Árpád egy alig néhány hete történt eseményt elevenít fel, ami egy teljes alsó-felső fogsor restauráción átesett páciensével történt. A rehabilitációs eljárás néhány hónapja volt, a férfi a szükséges húzások és az implantátumok beültetése után alsó-felső cirkon hidakat kapott. Túlterhelt, süllyedt harapása miatt harapásemelést is végeztek nála. Mégis megtörtént az, amire senki nem számított: még a napjaink leginnovatívabb anyagának számító gyémántkeménységű cirkónium sem tudott ellenállni a férfi kóros és rendkívül erős harapásának, és egy éjjel kettétört.
SmileWarp nélkül?
A történet folytatása hangozhatna így is:
„Mindent elölről kellett kezdenünk. Új lenyomatokat vettünk, ami alapján a fogtechnika új hidat tervezett. Hogy ez pontosan illeszkedjen, a fogakat a teljes szájüreg érzéstelenítése mellett újracsiszoltuk – mivel hat tagról volt szó, összesen két és fél órán át preparáltunk! Majd – a hidegérzet miatt megint csak teljes érzéstelenítés mellett – megtörtént az új fogmű behelyezése. A teljes művelet öt munkanap alatt zajlott le, a páciens számára pedig komoly anyagi vonzattal és rengeteg kellemetlenséggel, fájdalommal, a teljes szájüreg többszöri elérzéstelenítésével járt.”
SmileWarppal!
A valóságban minden másképpen alakult:
“Szerencsénkre és a páciens szerencséjére a néhány hónappal korábban felépített fogsor minden paraméterét rögzítettük és digitálisan tároltuk. Vagyis újjáépítéskor volt mihez, a digitális mintához, nyúlnunk. Ez a tény óriási könnyebbséget jelentett mind nekünk, mind a páciensnek. Nem volt szükség ismételt lenyomatvételre, a harapás rögzítésére, a fogszín meghatározására. A fogtechnikának nem kellett újabb pótlást terveznie, hiszen a tárolt adatok alapján egyszerűen csak újragyártották a fogművet. Mivel a digitális minta alapján készült új fronthíd hajszálpontosan megegyezett azzal, ami kettétört a páciens szájában, így elkerülhettük a fogak ismételt preparálását, csiszolását. Két napon belül készen volt az új cirkónium híd. Az átadáskor távolítottuk el az eltört hidat, és ekkor kapta meg a páciens az újragyártott megerősített konstrukciót. Egyszerű és elegáns megoldás.”
Összegezzük, hogy mit nyerünk a SmileWarppal?
Látható, mi mindent megspórolunk, ha van elérhető digitális lenyomat. Tengernyi időt – a munkafolyamat kb. 70%-át. És rengeteg fájdalmat, kellemetlenséget! Gondoljunk bele, hány, az összes fogra kiterjedő érzéstelenítésre lett volna szükség, a fogsoronként akár 4-4 órát is felemésztő újracsiszolásról nem szólva! A digitálisan tárolt adatoknak hála, csak egyszer, a fogmű behelyezésekor kellett elérzésteleníteni a pácienst, aki ma már ismét széles mosollyal ébred reggelente. (És fogvédővel alszik!)
Ugye, hogy érdemes felkészülni a váratlan eseményekre? Rengeteg vesződségtől, bosszúságtól és nem várt kiadásoktól kímélhetjük meg magunkat!
Legyen Ön, ne pedig a baj lépéselőnyben – kérjen konzultációs időpontot még ma, és tudjon meg mindent SmileWarp szolgáltatásunkról!
