Fogpótlások

FOGHIÁNYOK PÓTLÁSA

Fogainkat leginkább fogszuvasodás, fogágybetegségek, illetve baleseti trauma miatt veszíthetjük el.
Már egy fog hiánya is esztétikai, szociális, pszichikai és egészségügyi következményekkel járhat, hiszen megtöri az arc harmóniáját és megbontja a fogazat egyensúlyát, ezért fontos a hiány mielőbbi pótlása.

A foghiány(ok) pótlására alkalmazott eljárások összefoglaló neve a fogpótlás.

 

A fogpótlás egészségügyi szempontból elsődleges célja a működési zavarok kezelése, például a rágóképesség helyreállítása, a hangképzési nehézségek, beszédhibák kiküszöbölése; de természetesen az esztétikai elvárások is rendkívül komoly szempontnak számítanak. A fogpótlás ugyanakkor preventív kezelés is, amely a fogatlanság miatt később kialakuló elváltozások megelőzésére szolgál. A foghiány pótlásának legkorszerűbb módja az implantátum beültetés. Az esetek egy részében azonban – szájhigiéniai gondok, anatómiai adottságok, elégtelen csontmennyiség, kontraindikáló alapbetegségek megléte miatt – az implantátum nem megoldás; és persze van, amikor a páciens anyagi megfontolásból vagy a csontot érintő műtéttől való félelem miatt keres más utat.

 

Mert van más út!

Ma már nem csak az implantátumok, de az egyéb FOGPÓTLÁSOK is a legmodernebb technológiával, korszerű anyagokból készülnek, kielégítik akár az igen magas esztétikai, funkcionális és egészségügyi igényeket is. Rendelőnkben az összes létező innovatív fogpótlástípus elérhető.

A hiányzó fogak pótlására számos módszer és lehetőség létezik, s hogy ezek közül melyiket alkalmazza a fogszakorvos, az mindig az adott szituációtól függ. A döntést befolyásolja a páciens életkora, fizikai és pszichés állapota, anyagi lehetőségei, a foghiány fennállásának időtartama, illetve a hiányzó fogak száma.

Többet is megtudna a korszerű fogpótlás-típusok jellemzőiről, megismerné az egyes megoldások előnyeit és esetleges hátrányait? Minderről, és a fogpótlások gondozásáról, ápolásáról részletesen olvashat BLOGCIKKÜNKBEN

 

A KEZELÉS MENETE

A hagyományos fogpótlási eljárások menete és időtartama nagyban függ a választott megoldástól, de az alaplépések megegyeznek.

1. Konzultáció, állapotfelmérés

A kezelés végső sikerének kulcsa a minden körülményt és minden igényt figyelembe vevő precíz fogászati tervezés. A konzultáción ennek megalapozása történik. A fogpótlás típusának és technikájának kiválasztásánál döntő, ám nem egyedüli tényező a páciens fogainak, szájüregének állapota. A mindenre kiterjedő szakvizsgálat mellett kezelőorvosa azt is felméri, hogy Ön akár kezelési időben, akár költségekben, akár pszichésen mit tud és hajlandó vállalni, mik az esztétikai igényei, a hosszú távú elvárásai. Az állapotfelmérésen szerzett információk, valamint az elkészült panoráma röntgen vagy CT felvétel eredményének ismeretében személyre szabott kezelési tervet/terveket készít Önnek. Elmagyarázza, hogyan zajlik a kezelés, mire számíthat időben, költségekben, illetve milyen eredményben bízhat.
A konzultáció során fogorvosa egyéb kezelésekre is irányíthatja, amennyiben úgy ítéli meg, hogy a beavatkozáshoz szükséges optimális eléréséhez ezek elengedhetetlenek. Ilyenek például a fogkő-eltávolítás és a szuvas fogak tömése.

2. Az eljárás

Attól függően, hogy koronát, hidat, illetve részleges vagy teljes kivehető pótlást kell alkalmazni, más és más módon zajlik a kezelés maga. Egy biztos: legyen szó bármilyen eljárásról is, a fogpótláshoz mindenképpen idő és többszöri találkozás szükséges. A pontos időtartamot a személyre szabott kezelési terv elkészítésekor határozzák meg.
A korona vagy a híd többnyire egy bő hét alatt elkészül a fogtechnikai laborban, bár előfordul, hogy ennyi idő nem elég. A kész koronát / hidat a fogorvos bepróbálja; ha megfelelően illeszkedik és a színe is egyezik a meglévő fogakéval és a páciens elképzeléseivel, a fogtechnikusnak még egy-két napra szüksége lehet a véglegesítésre. Ezután a pótlást a helyére rögzítjük.
A kivehető pótlások elkészülése hosszabb folyamat, komoly együttműködést igényel az orvos, a fogtechnikus és a páciens között. A folyamat menete, időtartama az egyéni állapotnak és a választott megoldásnak megfelelően más és más, ezt orvosa a kezelési tervben részletesen, lépésről lépésre kifejti Önnek.

3. Kontroll

A fogpótlás behelyezése után néhány héttel tartunk egy kontroll vizsgálatot. Ha mindent rendben találunk, a továbbiakban félévente várjuk vissza kontrollra a pácienseket.

 

AMIT MÉG TUDNI ÉRDEMES!

Hiányos fogsorral nem lehet teljes, egészséges és önbizalommal teli életet élni.

Hiszen:

  • a csökkenő rágófunkció emésztési zavarokhoz vezet
  • beszéd- és hangképzési zavar alakulhat ki
  • a hiátus alatti állkapocs részben a szükséges terhelés, a rágás jelentette stimuláció hiánya miatt csontvesztés indul be
  • az érintett területeken nagyobb eséllyel alakul ki fogszuvasodás, fogágykárosodás, fertőzés, és ez további fogvesztést eredményez
  • a hézag melletti ép fogak elmozdulhatnak, megbontva ezzel a fogazat egészének egységét
  • az arc beesik, megváltoznak a vonások

 

Madenta

Rizikófaktorok

A fogvesztés vezető okai a különböző fogágybetegségek; az ezek kialakulásáért felelős kockázati tényezők alapján Ön kifejezetten veszélyeztetett, ha

  • 35 év feletti
  • férfi,
  • dohányzik,
  • cukorbeteg,
  • magas a vérnyomása,
  • rheumatoid arthritise van,
  • nem jár fogászati kontrollra,
  • és hiányos a szájhigiéniája

 

És még néhány extra információ

  • A fogszuvasodás a leggyakoribb népbetegség a világon, a Föld teljes népességének 80%-át, ötmilliárd embert érint.
  • Csak minden ötödik magyar mondhatja el magáról, hogy megvan az összes foga. Az EU átlag 41 százalék, de például a skandináv országok lakóinak közel 50 százaléka rendelkezik az összes saját foggal! Mi a magunk 19%-val az utolsók vagyunk a rangsorban.
  • Fogpótlás esetén egyetlen napot sem kell fog nélkül töltenie, hiszen igény esetén a végleges fogmű elkészültéig ideiglenes koronát, hidat, részleges vagy teljes fogsort alkalmazunk.