Fogpótlás

FOGHIÁNYOK PÓTLÁSA

Fogainkat leginkább fogszuvasodás, fogágybetegségek, illetve baleseti trauma miatt veszíthetjük el.
Már egy fog hiánya is esztétikai, szociális, pszichikai és egészségügyi következményekkel járhat, hiszen megtöri az arc harmóniáját és megbontja a fogazat egyensúlyát, ezért fontos a hiány mielőbbi pótlása.

A foghiány(ok) pótlására alkalmazott eljárások összefoglaló neve a fogpótlás.

A fogpótlás egészségügyi szempontból elsődleges célja a működési zavarok kezelése, például a rágóképesség helyreállítása, a hangképzési nehézségek, beszédhibák kiküszöbölése; de természetesen az esztétikai elvárások is rendkívül komoly szempontnak számítanak. A fogpótlás ugyanakkor preventív kezelés is, amely a fogatlanság miatt később kialakuló elváltozások megelőzésére szolgál. A foghiány pótlásának legkorszerűbb módja az implantátum beültetés. Az esetek egy részében azonban – szájhigiéniai gondok, anatómiai adottságok, elégtelen csontmennyiség, kontraindikáló alapbetegségek megléte miatt – az implantátum nem megoldás; és persze van, amikor a páciens anyagi megfontolásból vagy a csontot érintő műtéttől való félelem miatt keres más utat.

Mert van más út!

Ma már nem csak az implantátumok, de az egyéb FOGPÓTLÁSOK is a legmodernebb technológiával, korszerű anyagokból készülnek, kielégítik akár az igen magas esztétikai, funkcionális és egészségügyi igényeket is. Rendelőnkben az összes létező innovatív fogpótlástípus elérhető.

A hiányzó fogak pótlására számos módszer és lehetőség létezik, s hogy ezek közül melyiket alkalmazza a fogszakorvos, az mindig az adott szituációtól függ. A döntést befolyásolja a páciens életkora, fizikai és pszichés állapota, anyagi lehetőségei, a foghiány fennállásának időtartama, illetve a hiányzó fogak száma.

Többet is megtudna a korszerű fogpótlás-típusok jellemzőiről, megismerné az egyes megoldások előnyeit és esetleges hátrányait? Minderről, és a fogpótlások gondozásáról, ápolásáról részletesen olvashat BLOGCIKKÜNKBEN

A FOGPÓTLÁS MENETE

A hagyományos fogpótlási eljárások menete és időtartama nagyban függ a választott megoldástól, de az alaplépések megegyeznek.

1. Konzultáció, állapotfelmérés

A kezelés végső sikerének kulcsa a minden körülményt és minden igényt figyelembe vevő precíz fogászati tervezés. A konzultáción ennek megalapozása történik. A fogpótlás típusának és technikájának kiválasztásánál döntő, ám nem egyedüli tényező a páciens fogainak, szájüregének állapota. A mindenre kiterjedő szakvizsgálat mellett kezelőorvosa azt is felméri, hogy Ön akár kezelési időben, akár költségekben, akár pszichésen mit tud és hajlandó vállalni, mik az esztétikai igényei, a hosszú távú elvárásai. Az állapotfelmérésen szerzett információk, valamint az elkészült panoráma röntgen vagy CT felvétel eredményének ismeretében személyre szabott kezelési tervet/terveket készít Önnek. Elmagyarázza, hogyan zajlik a kezelés, mire számíthat időben, költségekben, illetve milyen eredményben bízhat.
A konzultáció során fogorvosa egyéb kezelésekre is irányíthatja, amennyiben úgy ítéli meg, hogy a beavatkozáshoz szükséges optimális eléréséhez ezek elengedhetetlenek. Ilyenek például a fogkő-eltávolítás és a szuvas fogak tömése.

2. Az eljárás

Attól függően, hogy koronát, hidat, illetve részleges vagy teljes kivehető pótlást kell alkalmazni, más és más módon zajlik a kezelés maga. Egy biztos: legyen szó bármilyen eljárásról is, a fogpótláshoz mindenképpen idő és többszöri találkozás szükséges. A pontos időtartamot a személyre szabott kezelési terv elkészítésekor határozzák meg.
A korona vagy a híd többnyire egy bő hét alatt elkészül a fogtechnikai laborban, bár előfordul, hogy ennyi idő nem elég. A kész koronát / hidat a fogorvos bepróbálja; ha megfelelően illeszkedik és a színe is egyezik a meglévő fogakéval és a páciens elképzeléseivel, a fogtechnikusnak még egy-két napra szüksége lehet a véglegesítésre. Ezután a pótlást a helyére rögzítjük.
A kivehető pótlások elkészülése hosszabb folyamat, komoly együttműködést igényel az orvos, a fogtechnikus és a páciens között. A folyamat menete, időtartama az egyéni állapotnak és a választott megoldásnak megfelelően más és más, ezt orvosa a kezelési tervben részletesen, lépésről lépésre kifejti Önnek.

3. Kontroll

A fogpótlás behelyezése után néhány héttel tartunk egy kontroll vizsgálatot. Ha mindent rendben találunk, a továbbiakban félévente várjuk vissza kontrollra a pácienseket.

FOGPÓTLÁS – AMIT MÉG TUDNI ÉRDEMES!

Hiányos fogsorral nem lehet teljes, egészséges és önbizalommal teli életet élni.

Hiszen:

  • a csökkenő rágófunkció emésztési zavarokhoz vezet
  • beszéd- és hangképzési zavar alakulhat ki
  • a hiátus alatti állkapocs részben a szükséges terhelés, a rágás jelentette stimuláció hiánya miatt csontvesztés indul be
  • az érintett területeken nagyobb eséllyel alakul ki fogszuvasodás, fogágykárosodás, fertőzés, és ez további fogvesztést eredményez
  • a hézag melletti ép fogak elmozdulhatnak, megbontva ezzel a fogazat egészének egységét
  • az arc beesik, megváltoznak a vonások

Rizikófaktorok

A fogvesztés vezető okai a különböző fogágybetegségek; az ezek kialakulásáért felelős kockázati tényezők alapján Ön kifejezetten veszélyeztetett, ha

  • 35 év feletti
  • férfi,
  • dohányzik,
  • cukorbeteg,
  • magas a vérnyomása,
  • rheumatoid arthritise van,
  • nem jár fogászati kontrollra,
  • és hiányos a szájhigiéniája

Madenta

És még néhány extra információ

  • A fogszuvasodás a leggyakoribb népbetegség a világon, a Föld teljes népességének 80%-át, ötmilliárd embert érint.
  • Csak minden ötödik magyar mondhatja el magáról, hogy megvan az összes foga. Az EU átlag 41 százalék, de például a skandináv országok lakóinak közel 50 százaléka rendelkezik az összes saját foggal! Mi a magunk 19%-val az utolsók vagyunk a rangsorban.
  • Fogpótlás esetén egyetlen napot sem kell fog nélkül töltenie, hiszen igény esetén a végleges fogmű elkészültéig ideiglenes koronát, hidat, részleges vagy teljes fogsort alkalmazunk.
Mi az a csavaros fogpótlás?

A csavaros fogpótlás egy olyan implantátumra készülő korona vagy híd, amelyet nem ragasztóval rögzítünk, hanem egy speciális mikrocsavarral erősítünk az implantátum fejéhez. Ez a technika egyre elterjedtebb, mert megbízható és jól karbantartható megoldás.

Miért előnyös?
Bármikor, sérülés nélkül eltávolítható:
Ha később ellenőrzésre, tisztításra vagy javításra van szükség, a csavar oldásával a pótlás általában sérülés nélkül levehető és visszahelyezhető.
Ragasztómentes rögzítés:
Mivel a pótlás csavarral rögzül, nincs szükség ragasztócement alkalmazására, így elkerülhető az esetleges cementmaradványok jelenléte az implantátum környezetében.
Esztétikus:
A csavar nyílását fogszínű, fényre kötő kompozittal zárjuk le, így kívülről általában nem látható.
Javítható megoldás:
A pótlás eltávolítható és fogtechnikailag korrigálható, így nem minden esetben szükséges új korona készítése egy későbbi beavatkozás során.

A csavaros fogpótlás elsősorban implantátumok esetében használható, saját fogra készített koronáknál nem alkalmazható.

Mi a különbség a kerámia és a porcelán fogpótlás között?

A fogászatban a „kerámia” gyűjtőfogalom, amely több különböző anyagtípust foglal magában. Ezek egyike a porcelán, amely a hagyományos, rétegzett kerámiák közé tartozik. Vagyis minden porcelán fogpótlás kerámiából készül, de nem minden kerámia fogpótlás porcelán alapú.

Porcelán fogpótlás:
– hagyományos, kézzel rétegzett kerámiaanyag
– jó fényáteresztő tulajdonságokkal rendelkezik
– természetes megjelenésű fogpótlások készíthetők belőle, kiváló megoldás az esztétikai zónában
– mechanikai szilárdsága kisebb, ezért nagy rágóterhelésnek kitett területeken nem minden esetben ideális

Modern kerámia fogpótlások (E.max, cirkónium):

E.max (lítium-diszilikát kerámia)
– kiemelkedő fényáteresztő képességgel rendelkezik, amely a természetes fogzománc megjelenését utánozza
– rendkívül esztétikus, természetes hatású fogpótlások készíthetők belőle
– mechanikai szilárdsága nagyobb, mint a hagyományos porcelánkerámiáké
– elsősorban frontfogak és kisebb őrlőfogak esztétikus pótlására alkalmas

Cirkónium
– kiemelkedő mechanikai szilárdságú anyag, amely nagy terhelésnek kitett területeken és akár hosszabb hidak készítésére is alkalmas
– kiváló biokompatibilitással rendelkezik, allergiás reakciók kialakulása rendkívül ritka
– fényáteresztő képessége közelít a természetes fogakéhoz, ezért esztétikus, élethű pótlások készíthetők belőle
– megbízható megoldás a nagy rágóerőnek kitett hátsó fogak (rágófogak) pótlása esetén 

A porcelán kiváló esztétikai tulajdonságokkal rendelkezik, míg a modern kerámiák – mint az E.max és a cirkónium – ezt az esztétikai minőséget jellemzően a korszerű anyagokra jellemző nagyobb mechanikai ellenállással ötvözik.

A Madentában minden esetben személyre szabottan, a páciens igényei és a szakmai szempontok figyelembevételével választjuk ki a legmegfelelőbb megoldást.

A fogpótlás fájdalmas?

A fogpótlás minden lépése helyi érzéstelenítésben történik, így a kezelés általában fájdalommentes.

Mit érezhet a páciens?
Csiszolás vagy lenyomatvétel esetén: fájdalmat nem, legfeljebb enyhe nyomást
Implantátumbeültetéskor: a műtét során a páciens nem érez fájdalmat, legfeljebb enyhe nyomást vagy feszítést. Az implantációt a legtöbb páciens gyors és kíméletes beavatkozásként éli meg. 
Implantátumbeültetést követően: Néhány napig érzékenység, feszítő érzés, enyhe vagy közepes mértékű fájdalom jelentkezhet, amely szükség esetén fájdalomcsillapítóval jól enyhíthető. Duzzanat is előfordulhat, amely gyakran a beavatkozást követő 1–2. napon a legkifejezettebb, majd néhány napon belül fokozatosan csökken. Összetettebb műtétek esetén a duzzanat akár egy hétig is fennállhat, ami önmagában még nem utal szövődményre. Az első 24 órában alkalmazott, kívülről történő jegelés segíthet a duzzanat mérséklésében.

Mennyire tartós az implantátum?

A mai implantátumok megbízható és tartós megoldást jelentenek. Megfelelő körülmények és rendszeres kontroll mellett az implantátum hosszú távon stabil megoldást jelenthet.

A tartósságot több tényező befolyásolja:
Számít a csont minősége és mennyisége, ezt a röntgen és/vagy CT-felvétel alapján mérjük fel
Kiemelt fontosságú a precíz sebészeti technika és a tervezés
A páciens szájhigiénéje, életmódja (pl. dohányzási szokásai), együttműködése (pl. megjelenés a rendszeres kontrollokon)
A fogtechnikai kivitelezés minősége

A Madentában kizárólag prémium gyártók implantátumrendszereit alkalmazzuk, amelyek mögött hosszú távú fejlesztés és klinikai tapasztalat áll.

Biztonságos a fogpótlás?

A fogpótlás – legyen szó fix vagy kivehető megoldásról – ma már rutinszerűen alkalmazott, jól dokumentált eljárás. A beavatkozás minden esetben egyéni állapotfelmérés és tervezés alapján történik.

Mi járul hozzá a biztonsághoz?
Biokompatibilis anyagok:
Az implantátumcsavarhoz és a fogpótlásokhoz használt anyagok – például a titán és a cirkónium – jól tolerálhatók a szervezet számára, allergiás reakció kialakulása ritka.
Körültekintő tervezés:
Lehetőség van digitális 3D tervezésre, amely hozzájárul a pontosabb, kiszámíthatóbb tervezéshez és a kényelmesebb kezelési folyamathoz.
Steril környezet és korszerű technológia:
A beavatkozások steril körülmények között, modern eszközökkel történnek, ami hozzájárul a kockázatok csökkentéséhez.
Megfelelő kivitelezés és kontroll:
A gondos protetikai kivitelezés és a rendszeres ellenőrzés támogatja a hosszú távú stabilitást.

Mire kell ügyelni a fogpótlás után?

1. Alapos szájhigiénia
A fogpótlások, implantátumok körül is felhalmozódhat a biofilm és kialakulhat fogkő, ezért fontos:
Napi kétszeri fogmosás
Fogköztisztító kefe vagy fogselyem használata
Implantátum körül speciális kefék alkalmazása
Rendszeres professzionális dentálhigiéniai tisztítás
2. Rendszeres kontroll
Évente – egyéni állapottól függően akár gyakrabban – javasolt a kontrollvizsgálat. Emellett legalább évi egy alkalommal ajánlott professzionális dentálhigiénés kezelésen részt venni; egyes esetekben ez félévente vagy ennél sűrűbben is indokolt lehet.
3. Étkezési szabályok
A beavatkozás után enni csak a helyi érzéstelenítő hatásának elmúlását követően javasolt. Az első napokban puha, langyos ételek fogyasztása ajánlott. Kerülni kell a morzsáló ételek, forró, fűszeres fogások fogyasztását. A gyógyulás előrehaladtával az étrend fokozatosan bővíthető, de az implantátum közvetlen terhelését – különösen kemény vagy ragacsos ételekkel – az osseointegráció időszakában kerülni kell. A pontos étkezési útmutatást minden esetben a kezelőorvos határozza meg az egyéni gyógyulás alapján.
4. Dohányzás mellőzése
A dohányzás kedvezőtlenül befolyásolhatja a sebgyógyulást, és összefüggésbe hozható az implantátum körüli gyulladás és egyéb szövődmények gyakoribb megjelenésével. A beavatkozást követő időszakban ezért különösen fontos a dohányzás kerülése.
5. Figyelmeztető jelek esetén orvoshoz kell fordulni
Ilyenek: tartós fájdalom, erős nyomásérzés; vérzés vagy gennyes váladék megjelenése az implantátum környékén; kellemetlen lehelet, tartósan rossz szájíz; duzzadt, vörös, érzékeny íny; mozgó vagy mozgatható fogpótlás, rágási instabilitás

Mennyi ideig tart a gyógyulás fogpótlás után?

A gyógyulási idő nagyban függ a választott módszertől:
Saját fogra készített korona vagy híd: Sebészeti gyógyulási idővel nem kell számolni; de átmeneti érzékenység jelentkezhet. A fogak előkészítését követően bizonyos esetekben ideiglenes pótlás kerül felhelyezésre, majd a fogtechnikai munka elkészültével – általában 5–10 napon belül – átadásra kerül a végleges korona vagy híd.
Kivehető fogsor: A nyálkahártya és a rágóizmok néhány nap–egy hét alatt alkalmazkodnak az új pótláshoz. Időszakos igazításra szükség lehet.
Implantátum: A csontgyógyulás (osseointegráció) általában 3–6 hónapot vesz igénybe; felső állcsont esetén ez az idő hosszabb lehet a csont szerkezetéből adódóan. A gyógyulási időszakban – az egyéni körülményektől függően – ideiglenes pótlás is alkalmazható.

Mennyibe kerül a fogpótlás?

A fogpótlás ára több tényezőtől függ, ezért minden esetben személyre szabott árajánlatot készítünk.

A költségeket befolyásolja:
– Hiányzó fogak száma
– A fogpótlás típusa (korona, híd, implantátum, kivehető fogsor)
– A választott anyag (fémkerámia, porcelán, E.max, cirkónium)
– Szükséges-e előkészítő kezelés (fogkő-eltávolítás, parodontológiai eljárás, fogtömés, csontpótlás)
– Egyéni anatómiai adottságok