Fogpótlások

I.DEFINÍCIÓ

Fogainkat leginkább fogszuvasodás, fogágybetegségek, illetve baleseti trauma miatt veszíthetjük el.
Már egy fog hiánya is esztétikai, szociális, pszichikai és egészségügyi következményekkel járhat, hiszen megtöri az arc harmóniáját és megbontja a fogazat egyensúlyát, ezért fontos a hiány mielőbbi pótlása.

A foghiány(ok) pótlására alkalmazott eljárások összefoglaló neve a fogpótlás.

 

A fogpótlás egészségügyi szempontból elsődleges célja a működési zavarok kezelése, például a rágóképesség helyreállítása, a hangképzési nehézségek, beszédhibák kiküszöbölése; de természetesen az esztétikai elvárások is rendkívül komoly szempontnak számítanak. A fogpótlás ugyanakkor preventív kezelés is, amely a fogatlanság miatt később kialakuló elváltozások megelőzésére szolgál. A foghiány pótlásának legkorszerűbb módja az implantátum beültetés. Az esetek egy részében azonban – szájhigiéniai gondok, anatómiai adottságok, elégtelen csontmennyiség, kontraindikáló alapbetegségek megléte miatt – az implantátum nem megoldás; és persze van, amikor a páciens anyagi megfontolásból vagy a csontot érintő műtéttől való félelem miatt keres más utat.

 

Mert van más út!

Ma már nem csak az implantátumok, de az egyéb FOGPÓTLÁSOK is a legmodernebb technológiával, korszerű anyagokból készülnek, kielégítik akár az igen magas esztétikai, funkcionális és egészségügyi igényeket is. Rendelőnkben az összes létező innovatív fogpótlástípus elérhető.

 

II. A FOGPÓTLÁS MÓDSZEREI

A hiányzó fogak pótlására számos módszer és lehetőség létezik, s hogy ezek közül melyiket alkalmazza a fogszakorvos, az mindig az adott szituációtól függ. A döntést befolyásolja a páciens életkora, fizikai és pszichés állapota, anyagi lehetőségei, a foghiány fennállásának időtartama, illetve a hiányzó fogak száma. Mi ez utóbbi szempontot vesszük alapul a lehetőségek ismertetésekor.

A hagyományos fogpótlás során korona és híd fogpótlásainkat a fog egészséges szövetére – a lecsiszolt fogra –, illetve elegendő foganyag híján a művileg felépített csonkra vagy beültetett implantátumra helyezzük.

Egy fog hiánya esetén

Korona

A korona egyetlen fog beborítására készül precíziós lenyomat alapján. Az íny felett teljesen körbeveszi, sapkaszerűen beborítja az előkészített saját vagy a művileg felépített fogcsonkot (csapos műcsonk, implantátum), a gyökérkezelés miatt törékennyé vált fogat.

Anyaga:

1. Fém alapú:

Fémkerámia korona: A leggyakrabban alkalmazott típus. A fogfelszínnel érintkező váz fémből (arany, titán, fogászati fém) készül, a leplezés pedig színtartó kerámia bevonat. A fémváznak köszönhetően terhelhető, pontos, jól záródó, időtálló. Mivel a porcelán borítás miatt színe tökéletesen hozzáigazítható az eredeti fogak árnyalatához, így természetes hatású, ragyogó mosolyt érhetünk el vele. Hátránya, hogy fémallergiásoknak nem megfelelő, valamint, hogy idővel, az íny visszahúzódása miatt, megjelenik a fémpótlásoknál jellemző szürke csík az íny és a fogkorona határán. Ára kedvezőbb, mint a porcelán és cirkónium koronáké.

2. Fémmentesek:

Kompozit korona

Kerámia és műgyanta ötvözésének eredménye. Rövidebb élettartama miatt főként hosszabb távra készített ideiglenes koronák esetében használjuk.

Préskerámia (teljesen porcelán) korona

Egyetlen tömb kerámiából készül. Rendkívül esztétikus megoldás, hiszen a porcelán áttetsző és sima, így tökéletesen imitálja a természetes fogak színét, transzparenciáját; és mivel fémmentes, nincs belső, fémszínű váza sem. Biokompatibilis, nem kell tartani allergiás reakcióktól és ínyirritációtól.
Mivel a porcelán hajlítószilárdsága csak szóló korona készítéséhez elegendő, hídéhoz már nem, így több fogat csak különálló koronákkal lehet pótolni. A préskerámia koronáról tudni kell, hogy törékenyebb, kevésbé strapabíró, mint a fémkerámia. Sérülékenyebb is, könnyebben megrepedezik mechanikai és hőhatásokra.
Kiválóan alkalmas a mosolyzónában lévő foghiány kitöltésére, hiszen roppant magas esztétika értékkel bír, ami a frontfogaknál különösen számít; ugyanakkor sérülékenysége itt a legkevésbé szempont, hiszen az első fogakkal keveset harapunk, rágunk. Viszont sportoláskor ajánlott a fogvédő használata!
A porcelán korona árfekvése magasabb, mint a fémkerámiáé, de legalábbis frontfogak, a mosolyzónába készülő szóló koronák esetén érdemes megfontolni ezt a lehetőséget mindazoknak, akik kiemelkedően magas esztétikai igényeket támasztanak a végeredménnyel szemben.

Cirkónium korona

A cirkónium megjelenése a fogászat területén hatalmas előrelépést jelentett. Az eredetileg az iparban alkalmazott anyag biokompatibilis, szövetbarát, allergiás reakciót nem vált ki. Fehér színe és rendkívül jó anyagtulajdonságai miatt fogászati célokra is kiváló; erős, a mechanikai és hőhatásoknak egyaránt ellenálló, tartós, ráadásul színre és formára kifejezetten esztétikus fogpótlás készíthető belőle. Nagyobb foghiányok pótlására, hosszabb hidak felépítésére is alkalmas.
A cirkónium színe, valamint fényáteresztő tulajdonságai miatt alkalmazásával a természetes fogakéhoz hasonló esztétikai eredmény érhető el, ami a legmagasabb igényeknek is megfelel; ezért a mosolyzónában is szívesen alkalmazzuk.
A cirkónium fogpótlások készítése során a 3D-s CAD/CAM* módszert (számítógép által támogatott tervezés és gyártás) alkalmazzuk, aminek köszönhetően ezred milliméteres pontosságot érhetünk el.
Ár-érték arányban a cirkónium korona a legjobb választás, hiszen felettébb esztétikus, emellett stabil, jó teherbíró képességű.

*A CAD (Computer Added Design) – computer vezérelt tervezés lényege, hogy a preparált fogakról vett lenyomatot egy speciális scanner letapogatja és számítógépen rögzíti. Ennek köszönhetően az elkészült korona illeszkedése tökéletes.

 

Híd

A korona speciális verziója: több egymás melletti koronát egyben készítünk el, így összefüggő pótlást, hidat kapunk. Legegyszerűbb formája három tagból áll: két szélső része, pillére a foghiány melletti, megfelelően előkészített saját fogakon helyezkedik el, a középső hídtest pedig átíveli a hiátust.
A legjobb megoldás, amikor egy (illetve több egymás melletti) fog teljesen hiányzik. Hagyományos, tehát nem implantátumon alapuló fogpótlás esetén a hiányt határoló fogakon rögzül.

Anyaga:

1. Fém alapú:

Fémkerámia híd:

A legelterjedtebb megoldás. A fémváznak köszönhetően több fog hiánya esetén is stabil és tartós. Váza készülhet nem nemesfém ötvözetből (ezzel szemben fémallergia alakulhat ki) vagy fogászati aranyból. A kerámia borításnak köszönhetően esztétikus és élethű pótlás kerül a páciens szájába.

2. Fémmentes:

Cirkónium:

A legmagasabb esztétikai és funkcióbeli igényeket is kielégíti. A CAD/CAM technológia támogatásával készül, így rendkívül pontos hidat kapunk, amely terhelhetősége miatt nem csupán a metsző-, de az őrlőfogak esetében is alkalmazható. Mivel a cirkónium hajlítószilárdsága jóval nagyobb, mint a fém alapú hidaké és anyaga igen kemény, segítségével hosszabb hidakat is nagy biztonsággal felépíthetünk.
A fém alapú pótlásoknál az íny visszahúzódásának következtében előbb-utóbb megjelenik egy szürke csík; cirkónium híd esetében ezzel nem kell számolni.

 

Több fog hiánya esetén

Részleges kivehető fogpótlás

A részleges kivehető fogpótlás (köznyelven: protézis) kapcsos, pattintós vagy épp teleszkópos elhorgonyzással rögzül az ínyen és / vagy a megmaradt saját fogakon. Egyéni tervezés alapján, személyre szabottan készül. A protézis alaplemeze és a kapcsok általában fémből vannak, ehhez kapcsolódik az akrilát műíny és a fogak. A maradék fogazatot kímélő, akár hosszú távra is alkalmazható fogpótlás. Az öntött kapcsok látszódhatnak.

 

Teleszkópos elhorgonyzású fogsor

Tulajdonképpen a részleges kivehető műfogsorok közé tartozik ez is, ám – esztétikában és stabilitásban mindenképp – kategóriájából kiemelkedik.Az ideális megoldás 1-3 megmaradt saját fog esetén. Elkészítése az egyik legbonyolultabb, számos fogorvosi és fogtechnikai munkafázist igénylő beavatkozás. A teleszkóp koronák platina arany ötvözetből készülnek, egymásnak megfelelnek, precízen illeszkednek. A teleszkópos fogsor esztétikus, ráadásul biztosan rögzül, így a páciens bátran beszélhet, étkezhet, nevethet vele. Egyetlen igazi hátránya talán, hogy alaplemez nagyobb, mint az egyéb megoldásoknál, ami nehezíti a megszokást.

Kombinált fogpótlás

Ez a fajta pótlás ép frontfogak és hiányzó hátsó fogak esetében jelent nagyszerű megoldást, amikor az implantátum különböző okok miatt nem jön szóba.Két részből áll, egy fix, rögzített részből, ami lehet korona, híd, valamint a kivehető, részleges műfogsorból, amit finommechanikai elemekkel rögzítünk a hídhoz. Az ilyen típusú pótlás biztosan, stabilan rögzül, nem lötyög, nem mozdul ki oldalra sem rágáskor, sem beszédkor, sem tüsszentéskor. A normál kapcsos fogsorokkal ellentétben itt a rögzítő elemek a kívülálló számára rejtve maradnak. A fogsor maga kisebb, mint a hagyományos protézisek, így azoknál esztétikusabb, nem befolyásolja a mindennapi életet, a komfortérzetet, hangképzést, ízérzékelést.

 

Teljes foghiány esetén

 

Teljes műfogsor

Az implantációs technikák fejlődésével ma már ritkán alkalmazzuk, de vannak esetek – elégtelen csontmennyiség, hajlott kor, az implantálás lehetőségét kizáró betegség –, amikor a kivehető műfogsor az egyetlen megoldás teljes foghiány kezelésére. Korunk műfogsorai természetes hatásúak, jól megtámasztják az arc izmait és az ajkat, így kitöltik a fogatlanság miatt beesett arcot; funkciójukban is megfelelőek, hatékonyan támogatják a rágás és beszéd képességét. A protézisek lemez része lehet műanyag (akrilát) vagy fém. A szintén akrilátból készülő fogak színe, formája, a harapás magassága és pozíciója egyénre szabott, így a fogsor horgonyzás nélkül, a száj természetes anatómiai viszonyait kihasználva illeszkedik a páciens szájába. A műfogsor elkészítése fájdalommentes és viszonylag gyors folyamat, nem jár komolyabb beavatkozással.

 

III. A KEZELÉS MENETE

A hagyományos fogpótlási eljárások menete és időtartama nagyban függ a választott megoldástól, de az alaplépések megegyeznek.

 

1. Konzultáció, állapotfelmérés

 

A kezelés végső sikerének kulcsa a minden körülményt és minden igényt figyelembe vevő precíz fogászati tervezés. A konzultáción ennek megalapozása történik. A fogpótlás típusának és technikájának kiválasztásánál döntő, ám nem egyedüli tényező a páciens fogainak, szájüregének állapota. A mindenre kiterjedő szakvizsgálat mellett kezelőorvosa azt is felméri, hogy Ön akár kezelési időben, akár költségekben, akár pszichésen mit tud és hajlandó vállalni, mik az esztétikai igényei, a hosszú távú elvárásai. Az állapotfelmérésen szerzett információk, valamint az elkészült panoráma röntgen vagy CT felvétel eredményének ismeretében személyre szabott kezelési tervet/terveket készít Önnek. Elmagyarázza, hogyan zajlik a kezelés, mire számíthat időben, költségekben, illetve milyen eredményben bízhat.
A konzultáció során fogorvosa egyéb kezelésekre is irányíthatja, amennyiben úgy ítéli meg, hogy a beavatkozáshoz szükséges optimális eléréséhez ezek elengedhetetlenek. Ilyenek például a fogkő-eltávolítás és a szuvas fogak tömése.

 

2. Az eljárás

Attól függően, hogy koronát, hidat, illetve részleges vagy teljes kivehető pótlást kell alkalmazni, más és más módon zajlik a kezelés maga. Egy biztos: legyen szó bármilyen eljárásról is, a fogpótláshoz mindenképpen idő és többszöri találkozás szükséges. A pontos időtartamot a személyre szabott kezelési terv elkészítésekor határozzák meg.
A korona vagy a híd többnyire egy bő hét alatt elkészül a fogtechnikai laborban, bár előfordul, hogy ennyi idő nem elég. A kész koronát / hidat a fogorvos bepróbálja; ha megfelelően illeszkedik és a színe is egyezik a meglévő fogakéval és a páciens elképzeléseivel, a fogtechnikusnak még egy-két napra szüksége lehet a véglegesítésre. Ezután a pótlást a helyére rögzítjük.
A kivehető pótlások elkészülése hosszabb folyamat, komoly együttműködést igényel az orvos, a fogtechnikus és a páciens között. A folyamat menete, időtartama az egyéni állapotnak és a választott megoldásnak megfelelően más és más, ezt orvosa a kezelési tervben részletesen, lépésről lépésre kifejti Önnek.

 

3. Kontroll

A fogpótlás behelyezése után néhány héttel tartunk egy kontroll vizsgálatot. Ha mindent rendben találunk, a továbbiakban félévente várjuk vissza kontrollra a pácienseket.

 

IV. A FOGPÓTLÁSOK ÁPOLÁSA, GONDOZÁSA 

A fogpótlások gondos ápolást, alapos tisztítást igényelnek. Mert igaz ugyan, hogy nem szuvasodnak, ám elégtelen szájhigiénia esetén könnyen begyulladhat a fogágy, az íny, illetve romlani kezdhetnek a megmaradt saját fogak. Fontos, hogy a rendszeres, félévenként kivitelezett dentálhigiéniai kezelésről se feledkezzünk el, hiszen lepedék bármilyen, a szájüregben található kemény felszínen meg tud tapadni, legyen az saját fog, fogtömés, művi pótlás!
Ha körültekintően ápoljuk szájüregünket és speciális segédeszközöket használunk, jelentősen meghosszabbíthatjuk a fogpótlás élettartamát és megtarthatjuk szájüregünk egészségét.

Koronák, hidak

Az íny széle és a fogpótlás teste közötti részbe táplálékmaradványok kerülhetnek, pangásuk kórokozók melegágya lehet. A koronák, hidak tisztítására a hagyományos fogkefe mellett ajánlott a speciálisan erre a célra kifejlesztett fogselyem, valamint a megfelelő méretű fogköztisztító kefe használata.

Műfogsor

A kivehető műfogsorokat minden étkezés után ajánlott alaposan megmosni. A műfogsort a szájból kivéve egy erre a célra kifejlesztett speciális fogkefével tisztítsuk. Fertőtlenítés céljából fogsortisztító tabletta használata ajánlatos; a belőle készült oldat eltávolítja a foltokat és a lepedékeket, baktériumölő és fertőtlenítő hatású.

 

V. MI SZÓL MELLETTE ÉS MI ELLENE…

 

 ProKontra
Hidak, koronák: • gyors, akár bő egy hét alatt elkészíthető megoldás
• szájsebészeti beavatkozást nem igényel
• a hiányzó fogak formáját, színét maximálisan visszaadja
• szükséges hozzá minimum két ép fog, ezek hiányában nem alkalmazható
• a híd két pillérének kialakításához minimálisan ugyan, de le kell csiszolni a hiány mellett álló ép fogakat is
• a híd alá könnyen ételmaradékok kerülhetnek, gyulladást, kellemetlen leheletet okozva
• a fogíny terhelésének hiányában a csont fogy, a fogíny megereszkedik, így még nagyobb rés keletkezik, ahol baktériumok tapadhatnak meg, ami különböző fertőzések melegágya
Részleges kivehető protézis: • ha az implantátum egészségügyi, anatómia, anyagi vagy egyéb okok miatt nem jöhet szóba, akkor remek, esztétikus és vállalható mennyiségű kompromisszumot igénylő alternatívát jelent. Laboratóriumainkban a fogsorok a legjobb minőségű, legmodernebb anyagokból készülnek, magas esztétikai igényeket elégítenek ki és jól zárnak, így a páciens újra teljes életet élhet, önbecsülése visszaépül
• az eljárás során nincs szájsebészeti műtét és a maradék saját fogak sem feltétlenül igényelnek előkészítést, átalakítást
• a fogíny terhelésének hiányában a foghíj alatt fogy, leépül a csont
• megszokása igényel némi időt, hiszen több helyet foglal el a szájban, mint akár a saját fogak, akár a fix pótlások
Kombinált fogpótlás:• jóval esztétikusabb és egyéb szempontokból is ideálisabb megoldás a horgonyzással rögzített kivehető fogsorhoz képest• elkészítése sok időt vesz igénybe, hiszen összetett és bonyolult fogtechnikai munkának számít
• drágább, mint kapcsos társai
Teljes műfogsor: • pénztárcabarát megoldás
• noninvazív, szájsebészeti beavatkozást nem igényel
• ha az implantátum bármilyen ok miatt kontraindikált, akkor remek, az életminőséget a fogatlansághoz képest jelentősen javító megoldás. Ez annak köszönhető, hogy laboratóriumainkban a fogsorok a legjobb minőségű, legmodernebb anyagokból készülnek, magas esztétikai igényeket elégítenek ki és jól zárnak, vagyis nem mozdulnak el sem rágás, sem beszéd, sem tüsszentés közben; így a páciens önbecsülése visszaépül, életminősége jelentősen javul
• a fogsor nem fogakhoz kapcsolódik vagy implantátumon nyugszik, hanem a szájnyálkahártyára fekszik fel, ami sokakat pszichésen zavar, elbizonytalanít, mert nem érzik maximálisan stabilnak, megbízhatónak a rögzülést
• a fogsor szájpadláson nyugvó része alá könnyen kerül ételmaradék, ami ott panghat
• a fogsor tisztítása nehézkes
• megszokása időbe telik, addig okozhat némi kényelmetlenséget
• a fogíny terhelésének hiányában a foghíj alatt fogy, sorvad a csont

 

Hiányos fogsorral nem lehet teljes, egészséges és önbizalommal teli életet élni.

Hiszen:

  • a csökkenő rágófunkció emésztési zavarokhoz vezet
  • beszéd- és hangképzési zavar alakulhat ki
  • a hiátus alatti állkapocs részben a szükséges terhelés, a rágás jelentette stimuláció hiánya miatt csontvesztés indul be
  • az érintett területeken nagyobb eséllyel alakul ki fogszuvasodás, fogágykárosodás, fertőzés, és ez további fogvesztést eredményez
  • a hézag melletti ép fogak elmozdulhatnak, megbontva ezzel a fogazat egészének egységét
  • az arc beesik, megváltoznak a vonások

 

Madenta

Hogyan ágyazhatunk meg a fogvesztésnek?

A fogvesztés vezető okai a különböző fogágybetegségek; az ezek kialakulásáért felelős kockázati tényezők alapján Ön kifejezetten veszélyeztetett, ha

  • 35 év feletti
  • férfi,
  • dohányzik,
  • cukorbeteg,
  • magas a vérnyomása,
  • rheumatoid arthritise van,
  • nem jár fogászati kontrollra,
  • és hiányos a szájhigiéniája

 

Gondolta volna?

  • Fogpótlás esetén egyetlen napot sem kell fog nélkül töltenie, hiszen az első kezelés alkalmával ideiglenes koronát, hidat, részleges vagy teljes fogsort kap.
  • A fogszuvasodás a leggyakoribb népbetegség a világon, a Föld teljes népességének 80%-át, ötmilliárd embert érint.
  • Csak minden ötödik magyar mondhatja el magáról, hogy megvan az összes foga. Az EU átlag 41 százalék, de például a skandináv országok lakóinak közel 50 százaléka rendelkezik az összes saját foggal! Mi a magunk 19%-val az utolsók vagyunk a rangsorban.

Fogtömések, fogászati betétek

Fogszuvasodás

Miért alakul ki?

A fogszuvasodást savképző baktériumok okozzák azáltal, hogy bizonyos szénhidrátokat – például cukor, fruktóz, glükóz stb. – lebontanak. Ezekből az anyagokból a baktériumok melléktermékként savat képeznek, ami károsítja az alacsony pH-ra érzékeny fogfelszínt; a savas közegben a zománcból ásványi anyagok oldódnak ki.

Időben előrehaladó folyamat

Idővel a szuvasodás a fog mind mélyebb rétegeit érinti, elérve a dentint, végül a fogbelet – innentől a folyamat visszafordíthatatlan, a fogállomány véglegesen roncsolódik.
A szuvasodás sokáig nem ad tünetet, ezért fontos, hogy rendszeresen járjon fogászati ellenőrzésekre, ahol a gyakorlott szakember felismeri az első jeleket is.

Kezelése

A fogszuvasodás mértékétől függően különböző eljárások léteznek a fog funkcionális, morfológiai és esztétikai helyreállítására.

 

I. Megelőzés barázdazárással

A barázdazárás a fog mély barázdáinak, gödröcskéinek lezárása a fogszuvasodás megelőzése érdekében. Ez a biztonságos és fájdalommentes eljárás terápiás céllal is alkalmazható a kezdődő szuvasodás megállítására.

 

II. Esztétikus tömések – kisebb és közepes mértékű szuvasodásoknál

A fogtöméssel tulajdonképpen a szuvasodás által okozott foganyagvesztést pótoljuk. A szuvas területek eltávolítását követően a fog koronájának anatómiai formáját tömőanyag segítségével állítjuk helyre. Az eljárás kis és közepes mértékű fogszuvasodásnál alkalmazható, amikor a fogból megfelelő mennyiségű egészséges rész maradt, amihez a tömőanyag hozzáköthető.

Manapság már nem találkozni amalgám töméssel a fogászati rendelőkben, helyüket átvették a sokkal esztétikusabb, fogszínű tömések.

A korszerű tömőanyagok

  • a tökéletes végeredmény érdekében több rétegből állnak, ahogyan fogaink is (a fog rétegei: zománc, dentin, fogbél; ezek közül az első kettő egymásra rétegződése adja a fog színét)
  • számos árnyalatban léteznek, így minden esetben megtaláljuk a saját fogszínhez igazodó megoldást, ami a mosolyzónában lévő fogak esetében bír kiemelt jelentőséggel
  • a fog természetes fényáteresztő képességét is képesek imitálni, ami szintén elengedhetetlen az élethű hatáshoz
  • rendkívül erősen kötődnek a foghoz, így időtálló és mérettartó fogtömést adnak
  • UV-fényre azonnal kötnek

 

Hogyan zajlik a beavatkozás?

  1. Állapotfelmérés

Felmérjük a szuvasodás helyét és kiterjedését, ez alapján választjuk ki a megfelelő terápiát.

  1. Érzéstelenítés

A helyi érzéstelenítés garantálja a teljesen fájdalommentes kezelést.

  1. A szuvas szövetrészek eltávolítása

Az elhalt, szuvas részeket (töméscsere esetén a régi amalgámtömést) fúrással távolítjuk el.

  1. Az üreg kitisztítása, fertőtlenítése

A baktériumok maradéktalan eltávolításával a tömés utáni fogfájásnak, a szuvasodás továbbterjedésének vesszük elejét.

  1. Alábélelés

A speciális kompozittal végzett alábélelés jó alapot ad a tényleges tömőanyagnak, valamint szigeteli a dentint. Mélyebb szuvasodáskor gyulladáscsökkentő hatású gyógyszeres alábélelést alkalmazunk.

  1. A fogtömés

A fényre kötő tömőanyagot több rétegben visszük az üregbe; így lesz tartós és természetes hatású a végeredmény. Az egyes rétegeket néhány másodpercig UV-fénnyel megvilágítjuk, így a tömés azonnal és tökéletesen megköt.

  1. Polírozás

Polírozással elsimítjuk, illetve fényesítjük a felszínt, és végül elérjük az élethű megjelenést.

 

III. Betétek – nagyobb szuvasodások esetén

Előrehaladott szuvasodás, túl nagy hiány vagy méretesebb amalgámtömés cseréje esetén nem lehet töméssel helyreállítani a fog struktúráját. Ilyenkor személyre szabott fogászati betétet, inlayt vagy onlayt alkalmazunk, amit lenyomat alapján a fogtechnikai labor munkatársa állít elő. A betétek anyaga lehet műanyag, kerámia, nemesfém. A legesztétikusabb megoldás a porcelán vagy kompozit (kerámia és műgyanta keveréke) anyagból készült, a fog színéhez tökéletesen illeszkedő fogászati betét.

 

Mi az inlay?

Az inlay igen tartós és esztétikus tömésfajta, amely a hiányzó fogszövetet pótolja, helyreállítva annak anatómiai formáját, rágóképességét, funkcióját. „Átmenetet” képez a tömés és a korona között.
Az elérhető típusok tekintetében – a funkcionális és esztétikai igényeket, valamint az anyagi lehetőségeket figyelembe véve – számtalan megoldás kínálkozik; mindenki számára megtaláljuk a lehető legideálisabb megoldást.

 

Mit érdemes tudni az onlayről?

Ha a foghiány már túlságosan kiterjedt ahhoz, hogy az inlay elegendő legyen a lefedésére, onlayt – részleges koronát – alkalmazunk. Az inlayjel ellentétben az onlay a teljes rágófelszínt és a fogcsücsköket beborítja. Felhelyezésével az erőteljesen károsodott fogak is megtarthatóvá válnak.

Amennyiben a foghiány már betéttel sem korrigálható, koronával fedjük a sérült, károsodott fogat.

 

Az általunk alkalmazott magas minőséget képviselő esztétikus betétek alkalmazásával

  • a megmaradt fogmennyiség megmenthető
  • bármilyen fog egyéni színezettsége, árnyalata élethűen utánozható, így természetes hatást, a többi foggal harmonizáló megjelenést érhetünk el
  • hosszú távú megoldást kapunk, mivel a betétek rágóstabilitása kiváló.

 

A beavatkozás menete

A betét elkészítéséhez két alkalom szükséges:

  1. alkalom

A károsodott fogat előkészítjük, és megtörténik a lenyomatvétel. A lenyomat alapján a fogtechnikus egyedileg gyártja le a betétet. Ehhez általában egy hét szükséges; ez idő alatt a fogba ideiglenes tömés kerül.

  1. alkalom

Az orvos eltávolítja az ideiglenes tömést, majd speciális ragasztóval beragasztja a fogtechnikai laborban elkészített betétet, ami tökéletesen illeszkedik a preparált üregbe.

 

Mikor célszerű inlay vagy onlay betétet alkalmazni?

  • Amikor a fogszuvasodás a fogfelszín két vagy több részére kiterjedt.
  • Ha a fog töméssel már nem restaurálható tökéletesen, mert túl kevés az ép fogállomány.
  • Az eltávolításra kerülő tömés melletti szuvasodás érinti a fog egy vagy két, a szomszédos foggal érintkező felszínét.
  • Régi, nagy kiterjedésű amalgám tömés helyettesítésére, vagy a csücskök pótlására.
  • Gyökérkezelt fogak fedésére.
  • Esztétikai okok miatt (a rágófog elszíneződött, a fog struktúrája veleszületetten hibás), ha a fog alakilag nem megfelelő, illetve rágófunkciója nem kielégítő.

A betétek sokféleségével várjuk!

Az általunk alkalmazott betétek magas esztétikai igényeket elégítenek ki. A megerősített kompozitból (Belle Glass, Gradia) és kerámiából (préselt kerámia, Empress) készülő inlayek élettartama igen magas: 8-12 évre biztosítanak megoldást pácienseinknek. A látható oldalzónában, rágófogak esetén is kitűnő megoldás a hiányzó fogrész kiegészítésére, a fogak esztétikus szépítésére, fogak pótlására.

 

Jó tudni!

  • Nem ritka, hogy a fog felszínén csak egy apró, „komolytalan” lyuk látszik, de valójában a fog belsejében már kiterjedt roncsolódás áll fenn. A még láthatatlan fogszuvasodásnak is vannak tünetei: érzékenység, fájdalom, kellemetlen szájszag. Ezen panaszok esetén is fogorvoshoz kell fordulni, hogy időben elvégezhető legyen a beavatkozás.
  • Ha elszíneződést, szuvasodást, repedezettséget fedez fel a fogfelszínen, esetleg egy darab letört a fogából, továbbá érzékenység és fogfájás áll fenn, forduljon fogorvoshoz, hiszen az ilyen tüneteket adó fog tömést igényelhet!
  • A fogtömés megakadályozza a fogak további romlását és azt, hogy a szuvasodás átterjedjen a szomszédos fogakra.
  • Fogtömésre, fogászati betét alkalmazására fizikai sérülés, belső vagy külső savártalom miatt (pl. reflux, savas ételek/italok fogyasztása) is szükség lehet: a kopást és a letöredezést is ezzel a kezelik.
  • A fogak roncsolódásáért, tehát a szuvasodásért többek között a helytelen táplálkozás és az elégtelen szájápolás a felelős.
  • A megelőzéshez fontos a megfelelő szájhigiénia – alapos fogmosás, fogköztisztító eszközök alkalmazása – a lepedék eltávolítása érdekében, illetve a rendszeres, félévenkénti fogorvosi ellenőrzés és a dentálhigiénikus által végzett fogkő-eltávolítás.
  • A fluor növeli a zománc savakkal szembeni ellenállását. Használjunk fluoros készítményekkel (fogkrém, szájvíz), fogyasszunk fluorral dúsított sót, fluorid tablettát.
  • Bár a korszerű tömések fényre azonnal kötnek, mégis érdemes a beavatkozás előtt enni valamit, mert az érzéstelenítő injekció hatása több órán át eltarthat. Ez idő alatt nem lehet enni, mert félrenyelhet vagy csúnyán elharaphatja zsibbadt és érzéketlen nyelvét, ajkát.
  • A beavatkozás után előfordul hideg- meleg érzékenység, de ennek 1-2 héten belül fokozatosan el kell múlni. Ha a panaszok nem múlnak el vagy rosszabbodnak, lépjen kapcsolatba rendelőnkkel.
  • Az esztétikus tömés, az inlay és onlay fogászati betét kávé, tea, egyéb színező hatású ételek/italok fogyasztása, dohányzás esetén idővel, a foggal együtt elszíneződik.