Állkapocsízületi probléma kezelése: több mint fogszabályozás – Flóra esete a szakember szemével

Címkék: , , , , ,

Nemrég kollégánk, Németh Flóra elmesélte Önöknek fogszabályozó kezelésének történetét, amelynek eredményeként nemcsak az életét komolyan befolyásoló állkapocsízületi panaszaitól szabadult meg, hanem végre olyan mosolya lett, amilyenre mindig is vágyott.

Most kezelőorvosa, Dr. Borsos Gabriella is beszámol a terápia szakmai hátteréről, valamint néhány fontos tényezőre is felhívja a hasonló gondokkal küzdők figyelmét.

 

„Flóra hosszú ideje fennálló panaszokkal (gyakori migrén, állkapocskattogás) fordult hozzám. Az alapos állapotfelmérés (anamnézis, manuális vizsgálat és képalkotó eljárás) során egyértelművé vált számomra, hogy a mindennapjait megnehezítő tünetek mögött állkapocsízületi eredetű probléma áll.
Az állkapocsízületi rendellenességek kezelése általában összetett és hosszadalmas folyamat; Flórára is több szakaszból álló gondosan megtervezett terápia várt. Az eljárás elsődleges célja nem az esztétikai fogszabályozás volt, hanem az állkapocsízület helyes pozíciójának helyreállítása és a fogsorok megfelelő érintkezésének, úgynevezett okklúziójának kialakítása.”

Állkapocsízületi eredetű panaszok kezelése: összetett probléma, komplex válasz

„A hagyományos fogszabályozás általában egy-másfél év alatt lezárulhat. Ezzel szemben egy ilyen összetett kezelés legalább két-három évet vesz igénybe. Ennek oka, hogy a fogmozgatás csak a sikeres gnatológiai előkezelés után kezdődhet.
Az első fázis tehát az előkészítő gnatológiai szakasz, amelynek célja az állkapocsízület optimális helyzetének meghatározása és ebben a helyzetben való stabilizálása. Ez általában hat hónapot vesz igénybe, ennyi idő alatt – megfelelő feltételek mellett – regenerálódnak az ízületi képletek (ligamentumok, izmok és az ún. discus is). A terápia ezen időszakában a páciensnek folyamatosan viselnie kell a splintet a tünetmentesség érdekében. Csak akkor kezdhető el a fogszabályozás, ha az előkészítő gnatológiai szakasz eredményes, az ízület panaszmentessé válik és a továbbiakban is fenntartható ez az ideális ízületi helyzet a splint segítségével. A fogszabályozás szakaszolva történik annak érdekében, hogy az ‘ideális’ okklúzió kialakulhasson és az alsó állcsont a megfelelő pozícióban maradjon a splint elhagyása után is.”

Flóra kezelése: sikeres állkapocsízületi terápia lépésről lépésre

„Flóra esetében is több szakaszra bontottuk a kezelést:

Gnatológiai szakasz

A kezelés előkészítő, gnatológiai szakaszában elsődleges célunk az állkapocsízület regenerációja volt. Ennek érdekében egy Aqualizer nevű eszköz segítségével meghatároztuk az ideális ízületi pozíciót, majd az úgynevezett gnatológiai splinttel stabilizáltuk az elért helyzetet.
Flóra tünetei fokozatosan enyhültek, és a szakasz végére jelentős javulás volt tapasztalható, így megkezdhettük a fogszabályozási szakaszt.

Fogszabályozás

A fogszabályozás (aktív fogmozgatás) szakaszában elsőként a felső fogsoron alakítottuk ki az ideális ívet. Az alsó fogsort szakaszosan ehhez igazítottuk, hogy biztosítsuk a megfelelő fogsorérintkezést és az optimális harapási pozíciót.

Retenciós fázis

Ez a passzív szakasz a fogszabályozási eljárások elengedhetetlen része. Arra szolgál, hogy stabilizáljuk az elért eredményt fix (rögzített) és kivehető retenciós készülékekkel és utánkövetjük még néhány évig a pácienst, hogy a tünetei nem térnek-e vissza. Ez a kulcsfontosságú fázis Flóránál sem maradhat el, és a jövőben is együttműködést kíván a részéről.”

Németh Flóra előtte-utána

„A három éven át zajló kezelés minden kihívása és nehézsége eltörpül az eredmény mellett. Szebb, nekem tetsző mosolyt kaptam, és ami ennél is fontosabb: megszabadultam a mindennapos fájdalmaktól.
A kezelés alapjaiban változtatta meg az életminőségemet – valódi újjászületést hozott.”

(Flóra)

Amikor a fogszabályozás nem elég

„Ki kell emelni, hogy sok páciensnél nem oldható meg a megfelelő okklúzió kialakítása kizárólag fogszabályozással. Ha a fogfelszínek kopottak vagy foghiányok is vannak, gyakran protetikai beavatkozásra is szükség van a tökéletes fogsorérintkezés kialakításához. A fogszabályozás precíz módszer, azonban vannak korlátai. Az eljárással nem érhetünk el olyan tökéletes pontosságot, mint egy protetikai munka esetében. Napjaink korszerű fogászati technológiájával a fogtechnikusok a végleges fogérintkezést tized milliméteres alapossággal tudják kialakítani a mintákon – ez a szintű finomhangolás pusztán fogszabályozással nem kivitelezhető.”

Kiegészítő alternatív terápiás módszerek

„A fogorvosi kezeléseket gyakran hatékonyan kiegészítik bizonyos ‘alternatív’ terápiás módszerek, például a manuálterápia, a logopédia vagy a központi idegrendszer feszültségének oldására és az általános közérzet javítására alkalmazott craniosacralis terápia.”

Túl a fogászati megoldásokon

„Azt is fontos hangsúlyozni, hogy nem minden esetben elegendő egy egyszerűbb fogászati beavatkozás – fogszabályozás, protetikai megoldások alkalmazása stb. – az állkapocsízületi eredetű problémákra. Súlyosabb esetekben indokolt kifejezetten állkapocsízületi rendellenességekre specializálódott, ún. gnatológus szakemberhez fordulni. Amennyiben a tünetek hátterében nem fogászati eltérés áll, más szakterületek – például neurológia, fülészet – bevonása válhat szükségessé.
A helyes terápiás stratégia meghatározásához elengedhetetlen az állkapocsízületi panaszok pontos diagnosztizálása, a differenciáldiagnózis felállítása – ami komplex, multidiszciplináris megközelítést igényel.”

A sikeres terápia kulcsa: türelem és kitartás

„Az állkapocsízületi problémák kezelése komplex folyamat, amely gyakran több szakember összehangolt munkáját igényli. A terápia időigényes és a siker érdekében a páciens részéről is kitartásra van szükség.
A megfelelő kezelés kiválasztása mindig egyéni elbírálást igényel. A cél azonban minden esetben az állkapocsízület optimális működésének helyreállítása, a panaszok enyhítése vagy elmulasztása, vagyis az életminőség javítása.

Jelen esetben a teljes folyamat három évig tartott. Flóra a kezelés óta szinte teljesen tünetmentes, megszűntek a migrénes rohamok és a kellemetlen állkapocskattogás is csak elvétve jelentkezik. Mindezek mellett, bár nem ez volt az elsődleges cél, a kezelés esztétikailag is látványos eredményt hozott: Flóra mosolya átalakult és pont olyan lett, amilyenre mindig is vágyott.””

Dr. Borsos Gabriella
Dr. Borsos Gabriella

El- vagy újraolvasná Flóra történetét, esetleg továbbküldené egy a témában érintett ismerősének? Kattintson IDE!