Az All-on-4®-nak köszönhetem az új életem!

Címkék: , , , , ,

Először a szájsebészeti beavatkozása előtti délután beszélgettünk Bakos Józseffel. Pontosan tudta, mi vár rá: a foghúzásokat követően az All-on-4® koncepció alapján végzett implantátum-beültetés, majd az ideiglenes rögzített fogsor behelyezése. József már akkor úgy fogalmazott, hogy számára másnap új élet kezdődik.
Ez egy nagyon erős kijelentés, ezért amikor négy hónappal később visszatért, hogy a kezeléssorozat lezárásaként megkapja a végleges fogpótlást, kameránk elé ültettük, hogy kifaggassuk, valóban így történt-e! Fogadják szeretettel az újabb cikket, valamint kisfilmünket! 

Üdvözöljük újra a Madentában! Hogy van?

Remekül. Eddig is jól voltam, de mióta néhány napja a rendkívül kényelmes és természetes hatású végleges cirkónium fogpótlás bekerült a számba, hatalmas megkönnyebbülést érzek, és leírhatatlan a boldogságom.

Az All-on-4® eljárás menete, és élet az ideiglenes fogsorral

all-on-4 eljárás

Hogyan élte meg a négy hónappal ezelőtt lezajlott szájsebészeti beavatkozást?

Nyugodtan telt az előző éjszakám, a műtét napján kipihenten, szorongások nélkül léptem be a fogászat ajtaján. Tudtam, mi vár rám, és azt is, hogy a legjobb kezekben leszek. Várakozásaimnak megfelelően az eljárás simán zajlott. Bár az összes felső fogamat kihúzták, mégis, őszintén mondom, az egészben az érzéstelenítő injekciók beadása volt a legkellemetlenebb! A húzások után Péter doktor úr azonnal behelyezte a négy implantátum csavart, melyekre másnap felkerült a személyre szabott, fix ideiglenes fogsor.

Néha még mindig tátva marad a szám, ha visszagondolok erre az alig 24 órára,

ami alatt akkora fordulatot vett az életem, hogy azt el sem tudom mondani. Ismerőseim azóta is faggatnak, újra meg újra rákérdeznek: >>Te, ez tényleg így történt? Ilyen pikk-pakk?<<
Tényleg!

Mi volt a következő lépés?

Az ideiglenes fogsor felhelyezése után kb. két héttel jöttem varratszedésre. Már vártam ezt a napot, mert azért a varratok húzódtak, a kilógó végek irritálták az ínyemet. A nyelvem is állandóan odatévedt, pedig figyelmeztetett a doktor úr, hogy a nyelvemmel ne (se) piszkáljam azokat. A protetikai munkát végző Láda Erika doktornő mondta is, hogy ezt pár napot kell kibírnom, utána minden, de minden sokkal jobb lesz. És igaza lett. A következő négy hónap problémamentesen telt, az ideiglenes fogpótlás – bár a véglegeshez képest nyilván voltak hiányosságai, de ezt csak akkor realizáltam, amikor azt megkaptam – teljesen kielégítő megoldást adott a fogatlanság elkerülésére.

Meséljen még az ideiglenes fogsorral való együttélésről!

Mondok egy példát arra, hogy az ideiglenes híd mennyire remekül szolgált! Sajnos hajlamos vagyok az éjszakai fogcsikorgatásra, nem is akármilyen erővel: családtagjaim olykor megjegyzik reggel, hogy már megint tőlem „zengett” a ház. Féltem, hogy emiatt megsérül a speciális műanyagból készült pótlás, de nem!
De van még egy sztorim: amikor felkerült a végleges fogsor és a doktornő megkérdezte, mi lesz vacsorára most, hogy már mindent meg tudok enni, csodálkozva néztem rá, hogy ezt hogyan érti, hiszen én már eddig is ettem mindent! Semmiféle nehézségem nem volt ezzel kapcsolatban sem. Pedig a beavatkozás előtt reménykedtem, hogy a procedúra alatt leadok 1-2 kilót; na, ebből semmi nem lett!

Az ideiglenes fogsor is bizonyított!

Gondolom, már az ideiglenes pótlásra is kedvező visszajelzések érkeztek.

Naná! Akik ismertek korábbról, családom, barátok, kollégák, visszatérő ügyfelek, ők látták az óriási különbséget a korábbi állapotomhoz viszonyítva, hiszen az akkori szedett-vedett, toldozott-foldozott fogsoromhoz képest az ideiglenes pótlás maga volt a csoda.

Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam.

Roppant boldog voltam ezzel a megoldással, kielégítő volt mind esztétikájában, mind funkciójában, így cseppet sem feszengtem benne; aki már ezzel a számban ismert meg, valószínűleg álmában sem gondolta, hogy ezek nem a saját fogaim, csak azt látta, hogy ép, teljes a mosolyom. Felemelő érzés volt!

Tervezés intraorális szkennerrel

all-on-4 eljárás

Hogyan álltak neki a fogorvosok a végleges híd felépítésének?

Alig négy hónappal a műtét után zajlott az utolsó fázis. Először is Péter György doktor úr ellenőrizte az implantátumokat, röntgenfelvételt is készített az állkapcsomról, amelyen jól láthatóan kirajzolódott a négy csavar. Csak miután megbizonyosodott arról, hogy minden rendben, ültem át Láda Erika székébe. Ott rögtön rendkívül kellemes meglepetés ért. Ahelyett, hogy azzal a ragacsos izével teli kanálba kellett volna harapnom, a lenyomatvétel egy elektromos fogkeféhez hasonlító kis eszközzel történt. Először nem is tudtam, mi ez, de a doktornő elmagyarázta, hogy ez egy intraorális szkenner, amivel digitális lenyomatot vesz a szájüregről és az ideiglenes fogsorról. Elmondta, hogy a szkenner sokkal precízebb eredményt ad, mint a hagyományos módszer, a lenyomat azonnal elküldhető a labornak, tehát időtakarékos is, tisztább, higiénikusabb. És, ezt már én teszem hozzá, sokkal, de sokkal kellemesebb élmény, mint a hagyományos mód.

A végleges cirkónium fogpótlás – a megvalósult álom

Mennyit várt a végleges pótlásra?

Ó, az nagyon hamar, alig néhány nap alatt elkészült. A próbán egyetlen apróságot kellett igazítani, de erre sem a fogsor pontatlansága, hanem a gyermekkori arcidegbénulás következményeként megmaradt aszimmetrikus mosolyom miatt volt szükség. A végső átadáskor még egy minimális módosítást hajtott végre a doktornő, ehhez már fogtechnikus sem kellett, hiszen csak a magasságon állított valamennyit, hogy ugyanolyan legyen a harapásom mindenhol. Több esetről is tudok, amikor ennél jóval több igazgatásra volt szükség, mire eljutottak a kényelmes, tökéletesen illeszkedő fogsorig; gondolom, többek között az intraorális szkenner „bevetése” eredményezte ezt a rendkívül sima menetet.
Amikor a doktornő először a számba helyezte a fogsort, azonnal olyan volt, mintha mindig is ott lett volna. Teljesen magától értetődő, természetes érzetet és látványt nyújtott, nem tudok olyat mondani, amit meg kellett volna szoknom vele kapcsolatban. Persze, fontos, hogy szép, erős és tartós, ezt alapanyagának, a cirkóniumnak köszönheti, de

engem leginkább az nyűgözött le, hogy azonnal a magaménak éreztem!

Láda Erika doktornő és a labor megvalósította, amit kértem: nem művin tökéletes, hanem teljesen természetes és élethű végeredményt. Az eredeti fogaim eleve nem hófehérek, picit sötétebbek, így a pótlás is olyan. Volt bennük némi “rakoncátlanság”, nem úgy álltak, mint a kerítés, és ez igaz az új fogaimra is. Amit a Madentában kaptam, az az én valódi mosolyom!

All-on-4®, mint science fiction?

Mi volt a környezete reakciója a technológiát illetően?

Már említettem, hogy szinte el sem hitték, hogy ez így lehetséges. Hogy itt tart az orvostudomány. A hagyományos implantológiai eljárást sokan ismerték, bár többen is úgy tudták, hogy az ember az implantátum gyógyulása alatti hónapokat fogak nélkül kénytelen tölteni. Az átlagember, aki nem érintett, el sem tudja képzelni, mi minden történt az elmúlt években a fogorvoslás területén! Az pedig, hogy az All-on-4® esetében a húzások után rögtön beültethető és terhelhető az implantátum, illetve, hogy négy csavar megtart akár egy teljes körhidat, szinte science fictionként hat! Nem véletlenül faggattak rengetegen magáról a folyamatról, hogyan zajlik, miként lehetséges ennyire rövid idő alatt… Különösen a férfiakat érdekelte a beavatkozás menete, a hölgyeket inkább az nyűgözte le, hogy mennyire szép, élethű a végeredmény.

all-on-4 eljárás

Jól döntött, amikor az All-on-4® mellett döntött?

Hogy van lelkileg?

Vidáman, felszabadultan, kisimultan. Egyetlen dolog nyomasztott, az anyagiak, az előző beszélgetéskor mondtam, hogy semmiképp nem akarom a családomat terhelni ezzel a kiadással, ezért határoztam úgy, hogy eladom az imádott motorom. Ez meg is történt, épp ma jönnek érte, de ez nem nagy ár a megújult mosolyért és nyugodt lelkiismeretért!

Emlékszik még, hogyan zárta előző beszélgetésünket?

Persze. Mintha tegnap lett volna. Azt mondtam, remélem, hogy a következő találkozáskor úgy nyilatkozom majd, hogy életem legjobb döntése volt ez a kezeléssorozat a Madentában.

Jól döntött, amikor az All-on-4® mellett döntött!

És most mit mond?

Hogy életem legjobb döntése volt. Akkor még csak reméltem, ma már tudom:

amikor rászántam magam az All-on-4® beavatkozásra a Madenta szakembereivel, egy új élet mellett döntöttem, egy felszabadult és boldog élet mellett.

Felfrissítené az emlékezetét?

Tekintse meg a Józseffel készített videónk első részét, amelyben többek között arról mesél, hogy milyen érzés is belevágni a kezelésbe. Szakorvosaink segítségével pedig többet tudhat meg mind az All-on-4® technológiáról, mind pedig József esetének szakmai hátteréről.

Érdekli az előzmények írásos változata is? A Józseffel készült első interjút ITT találja!