Az All-on-4®-nak hála, új életet kezdünk, a mosolyom és én!

Címkék: , , , , ,

Páciensünk, az ötvenéves Bakos József hatalmas lelkierőről téve tanúbizonyságot, kevesebb mint 24 órával azelőtt, hogy az összes felső fogát kihúzták és a helyükre All-on-4® implantátumokat ültettek, eljött hozzánk, leült a kameránk elé és derűsen, nagy türelemmel válaszolt a feltett kérdésekre.

Fogadják szeretettel a vele készült interjút. Ha pedig felpörgetnék az eseményeket, tekintsék meg az interjú végén található kisfilmet, ami már a kezeléssorozat lezajlása után készült vele!  

A foghiányhoz vezető út

Az egyeztetéskor elejtett egy megjegyzést, miszerint ahhoz, hogy kerek legyen a története, messzire kell visszanyúlnunk…

Igen, egészen a gyerekkoromig. Amióta az eszemet tudom, gondok voltak a fogaimmal, több már a kibújáskor sem volt egészséges. Hajlam, genetika, másra nem tudok gondolni, hiszen a szüleim rendszeresen elvittek fogorvoshoz és az otthoni szájhigiéniára is gondot fordítottunk. Talán ennek köszönhetem, hogy egyáltalán vannak még fogaim.

Ha jól sejtem, a problémákat nem nőtte ki.

Végigkísérték az eddigi életemet. Igazán komolyra két évvel ezelőtt, 48 éves koromban fordultak. Addigra a fogínyem és sajnos az állkapocscsontom is oly mértékben sorvadt, hogy alul az első fogaim kilazultak, mozogni kezdtek. Lyukasak, szuvasak nem voltak, „csak” éppen elvesztették funkciójukat, alkalmatlanná váltak a harapásra, így el kellett őket távolítani. Helyükre hidat kaptam. A folyamat nem állt meg, mostanra a felső ínyem is hasonló mértékben sorvadt.

Találkozás a Madenta Fogászati Központtal

Ebben a stádiumban kereste fel a Madentát.

Igen. Igazából a páromnak köszönhetem, hogy eljutottam a Madentába: ő ajánlotta ezt a fogászatot, de ő volt az is, aki – átvitt értelemben persze – elrugdosott az első vizitre. Dr. Péter György fogorvoshoz kerültem, aki az állapotfelmérés után vázolta a lehetséges forgatókönyveket. Vagy megvárjuk, hogy a fogaim szép lassan egyenként kipotyognak, de ez azt jelenti, hogy mind kiterjedtebb foghiánnyal élek majd, hiszen a megmaradt kilazult, lötyögő fogakat nem lehet pótlással terhelni. Vagy elébe megyünk az eseményeknek, ami annyit jelent, hogy kihúzzák az összes fogamat, és a helyükre implantátumokat ültetnek be.

All-on-4

A döntés: húzás és implantátum beültetés!

Miért döntött végül a jóval drasztikusabbnak tűnő második verzió mellett?

A foghiányos állapotba belegondolni sem akartam, ellehetetlenítette volna a mindennapi életemet. Ugyanakkor hasonlóan nehéz volt megbirkózni a gondolattal, hogy az összes, látszólag egészséges fogamat kihúzzák ötvenéves koromban. Alkudozni próbáltam: nem lehetne-e legalább néhányat megtartani… A doktor úr válasza azonban megadta a végső lökést. Azt mondta:

a szakadékot sem lehet három kis ugrással átugrani, mert beleesünk.

A megoldás: All-on-4®!

all-on-4

Mi szólt az implantológia egyik csúcsát jelentő All-on-4® mellett?

Fontos tényező volt számomra az idő. Tudtam, hogy kevés a csontállomány, így a hagyományos implantológiai módszerhez először csontpótlásra lenne szükség. Sinus lift után akár hat hónapot is várni kell a beültetésig, amit újabb 4-6 hónap gyógyulási idő követ. Vagyis eltelik egy év, és még mindig csak egy kivehető pótlás van a számban. Ezzel szemben az All-on-4® technológia lehetővé teszi, hogy már a húzások és implantátum-beültetések másnapján kapjak egy ideiglenes rögzített hidat, mert ezek a sajátos kialakítású, speciális szögben beültetett implantátumok azonnal terhelhetők. Az All-on-4® esetében a gyógyulás is gyors, 3-4 hónap múlva felhelyezhető a végleges híd. Egy év versus 3-4 hónap: ez már nem nüansznyi különbség, így nem meglepő, hogy az utóbbit választottam.

Ami mindennél fontosabb: az esztétikus és jól működő fogsor

Hogyan dolgozta fel lelkileg ezt az egészet?

Természetesen fájó volt a gondolat, hogy ötvenévesen elvesztem az összes felső fogamat, mégis, leginkább az eljárás anyagi vonzatát volt nehéz helyretenni magamban. Egy ilyen horderejű döntés az egész családomat érintette volna, és ez komoly vívódást okozott. Gyermekeim, unokáim vannak, nem akartam anyagi áldozatot a részükről. Adni szeretnék nekik, nem elvenni tőlük. Felvetésemre azt válaszolták, hogy nekik jókedvű, egészséges apára, nagyapára van szükségük, ez értük is történik, szívesen vállalnak részt ők is a terhekből. Én viszont nem akartam, hogy az legyen, hogy kész a pótlás, tudok rendesen enni, szépen mosolyogni, mégsem érzem magam jól lelkileg, mert azon rágódom, hogy mindez mibe került a családomnak. Ezt elkerülendő, úgy döntöttem, eladom az imádott motoromat.

Az esztétikus és jól működő fogsor, végső soron a lelki és fizikai egészség, az örömteli élet fontosabb, mint bármilyen vagyontárgy.

A párom szerepe ebben a kérdésben is említésre méltó, mellettem állt, támogatott vívódásaim során, segített a terhek vállalásában.

Egy nappal az All-on-4® beavatkozás előtt

all-on-4 eljárás

Most, egy nappal a foghúzások és az implantátum-beültetés előtt hogyan érzi magát?

Ha minden jól megy, két nap múlva megújul a mosolyom és ezzel együtt megváltozik az életem is. Szinte felfoghatatlan gondolat! Félelem nincs bennem, nem tartok a műtéttől, fájdalomtól, komplikációktól. Napjainkban elő sem fordulhat, hogy egy fogászati kezelés során bárkit elviselhetetlen fájdalomnak tegyenek ki; az All-on-4® technológia 98%-os sikerességi rátája pedig maximálisan megnyugtató. Inkább kíváncsi vagyok, tele várakozással. Milyen lesz az élet az új fogakkal? Nehéz lesz megszokni az érzést? Milyennek látom majd magamat a tükörben, és milyennek lát a külvilág?

Mit mond, aki már All-on-4®-ral él?

Az interneten olvasható páciens beszámolók is sok erőt és hasznos támpontokat adhatnak Önnek.

Nem is kell az interneten keresgélnem, hiszen személyes ismerőseim között is akadnak, akik már túl vannak az All-on-4® eljáráson.

Kivétel nélkül mindannyian életük egyik legjobb döntésének tartják, azóta is áldják a napot, amikor belevágtak.

Azt remélem, hogy amikor 3-4 hónap múlva a végleges fogpótlás átadásakor ismét találkozunk, én is hasonlóan fogok nyilatkozni!

Bakos József kezelőorvosai: dr. Péter György fogorvos, a Madenta főorvosa, valamint dr. Láda Erika konzerváló fogászat és fogpótlástan szakorvos.

Ha érdekli a folytatás….

(márpedig miért ne érdekelné?)

…Akkor kattintson József történetének 2. részére, amelyből nem csak azt tudhatja meg, hogyan is zajlott a teljes kezelés és milyen volt az ideiglenes fogsorral töltött négy hónap, de azt is, hogy milyen lett a végeredmény*, és hogyan éli az életét József a megújult mosolyával!

(*Nem bírjuk magunkban tartani: szuper!)

Felpörgetné az eseményeket?

Tekintse meg a gyógyulási idő letelte után készített videónkat: főszerepben József új mosolya és a Madenta orvosi stábja!