
Dr. Dallos Fanni fogszabályzó rezidensként érkezett a Madentába 2019-ben.
Tatabányán nőtt fel. Édesapja háziorvos, mégsem ez terelte az egészségügy felé: gyermekkori fogszabályozó orvosának szakmai és emberi hozzáállása hatott rá inspirálón. Fontos számára a manualitás, az alkotás; az, hogy ezt a munkájába is integrálhatja, külön öröm számára.
Szakmai fejlődés
Pécsett diplomázott 2017-ben. Bár a rezidensi képzésbe csak 2019-ben vágott bele, nem töltötte tétlenül azt a két évet: általános fogorvosként tevékenykedett az alapellátás keretein belül. Az akut ellátás kihívásait nem teherként, hanem izgalmas próbatételként éli meg, ezért is van, hogy a mai napig heti öt napot dolgozik Tatabánya egy körzeti rendelőjében: tizenegyezer ember tartozik hozzá. Jártas a legkülönbözőbb beavatkozásokban, legyen az foghúzás, gyökérkezelés, protetikai munkák, traumás sérülések ellátása. Maximalista, így a feszített tempó mellett is kiemelten figyel arra, hogy precízen dolgozzon, a legjobbat nyújtsa egy hosszú nap végén is. A körzeti rendelés után heti háromszor Budapestre utazik, a Madentába, ahol dr. Borsos Gabriella ismerteti meg vele a fogszabályzás csínját-bínját. Számára ő az etalon, aki mellett nemcsak a szakma fortélyait, a digitális tervezéshez használt programok, szoftverek és az intraorális szkenner használatát sajátítja el, de belekóstolhat a fogorvoslás egyik jövőbeli irányzatának tartott ízületi terápiás ellátásba is. A fogszabályozás egyik fő vonzerejeként azt említi, hogy előre tervezhető, sőt tervezendő egy-egy beavatkozás; ez a siker alapja. Preventív eljárásról van szó, az időben elvégzett kezelés sok kellemetlen következménytől kíméli meg a pácienst.
Hitvallás
Sajátos humorral világít rá a problémákra, például a páciens helytelen szájhigiéniájára, de a félelmet is ezzel oldja, és működik a dolog! Persze emellett elengedhetetlen az empátia, ami bőven szorult a fiatal doktornőbe. Minden esetben gyors és kíméletes beavatkozásra törekszik és időt szán a helyes szájápolás lépéseinek ismertetésére, csak így tiszta a lelkiismerete. Nem a piruláktól és a technológiától kell várni a csodát, figyelmeztet, az egészséges fogsor és íny a megfelelő szájhigiéniával kezdődik.
Hobbi, szabadidő
Bokros teendői mellett is talál időt arra, hogy kreativitását az élet egyéb területein is kiélje. Nagyobb ünnepek alkalmával lakásdekorációkat készít. Gyakran süt, finomságaihoz cukrászvideókból merít ihletet. Új energiákra leginkább az erdőben lel.